Elhunyt Fábián Imre /Nagyszalonta, 1945. júl. 2. – Nagyvárad, 2005. ápr. 15./, a nagyváradi magyar értelmiségi lét egyik utolsó lélekbástyája volt, szerette, féltette anyanyelvét. Költészete finoman cizellált, újságírói munkásságában is megannyi irodalmi gyöngyszemnek beillő írása született. – Fábián Imrét szívesen hallgattuk mi, az újságírás ifjabb generációi, írta Lakatos Balla Tünde. Fábián volt pedagógus, és a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum igazgatója is. 1972-ben Nagyváradra helyezték, a Fáklya napilaphoz újságírónak, majd a Bihari Napló főszerkesztője lett. Újságíróskodása idején bihari néprajzkutatással kezdett foglalkozni, amit 1993 után is folytatott, amikor családi vállalkozásként feleségével, Fábián Csillával megalapította a Literator Könyvkiadót. A Bihari gyermekmondókák címen 1982-ben megjelent, Faragó Józseffel közös gyűjtését még körülbelül 20 vers-, próza-, mesekötet és néprajzi gyűjtés követte. Fábián Imre tempója sosem lankadt, mert tudta, pótolni kell az erdélyi és partiumi magyar veszteségeket, és menteni a fogyatkozó népi értékeket. /(Lakatos Balla Tünde): A fényforrás kihunyt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 19./
